Mi a kollagén?

A kollagén az egyik legismertebb fehérje, a köztudatban a „test ragasztójaként” is ismerik, hiszen nagyon fontos szerepet játszik a bőr, a csontok, az ízületek, az izmok, a kötőszövetek, sőt, még a fogak összetételében is. Neve egyébként a görög „kólla” szóból ered, mely (nem meglepően) ragasztót jelent.

Szervezetünkben az egyik legnagyobb mennyiségben jelen lévő fehérjéje, amelyet a test maga termel, ám sajnos a kor előrehaladtával csökken ez a termelési képességünk. Jellemzően 25 éves kor után a kollagén termelésünk lelassul, ezért érdemes lehet tudatosan figyelni pótlására.

 

Hogyan alkalmazzuk a kollagént?

A kollagént táplálkozással is pótolhatjuk, ám ez manapság körülményes, hiszen érdemben a porcokban, ínas húsokban található meg – melyet ma már ritkán fogyasztunk. Mindemellett a csontlevesben és a húslevesekben (főleg, ha lassú tűzön, sokáig főzzük), kocsonyában jelentős mennyiségű kollagén lehet, fogyasszuk bátran! Mivel természetes pótlása körülményes, érdemes lehet a kollagént táplálékkiegészítő formájában pótolni, ám fontos, hogy hatásának kifejtéséhez rendszeres szedésre van szükség – hiszen testünk számos részének van rá szüksége, ezért javasolt legalább 1-3 hónapig alkalmazni a kívánt hatás eléréséhez, akár évente több alkalommal is.

Mivel a kollagén teljesen természetes az emberi szervezetnek, a tiszta kollagén pótlása mindenkinél biztonsággal alkalmazható, ám ha a halakra vagy a kagylókra érzékenyek vagyunk, figyelni kell, hogy ne abból készült kollagén készítményt válasszunk. E mellett, amennyiben kombinált kollagén készítményt alkalmazunk (és nem teljesen tiszta kollagént magában), érdemes az összetevőket is ellenőrizni – igény esetén pedig szakorvossal konzultálni szedése előtt.

Fontos, hogy a kollagénképződéshez a szervezetnek C-vitaminra van szüksége, ezért, ha kollagént szedünk, mindig ügyeljünk a megfelelő C-vitamin bevitelre! Bizonyított ugyanis, hogy a C-vitamin hozzájárul a normál kollagén képződéshez, ezen keresztül pedig a porcok megfelelő működéséhez, a csontozat, a fogak, az íny és a bőr normál állapotának fenntartásához.

 

Milyen szerepet tölt be a kollagén szervezetünkben?

Mint említettük, ez testünk „ragasztója”.  Számos biológiai funkciója van, ám elsődlegesen a bőr és az ízületek támogatására szokták alkalmazni. Tény, hogy a kollagén az utóbbi években egyre inkább rivaldafénybe került, így a kutatók is egyre szélesebb körben kezdték el kutatni. A bőr és az ízületek mellett a szívre és a csontritkulásra gyakorolt hatásai is egyre inkább előtérbe kerülnek – melyet kisebb számban elvégzett kutatások már igazolni látszanak, de ennek megerősítésére még számos vizsgálatot kell elvégezni.

 

A kollagén hatásai

Ízületek, csontok

Egyik legnépszerűbb tulajdonsága a kollagénnek, hogy az ízületek és a „szivacsszerű” porcok rugalmasságát elősegítheti. Nem véletlen, hogy idősebb korban jellemzőek az ízületi fájdalmak, ez összekapcsolódhat a szervezet kollagén szintjével is. A rugalmasság növelésével a kollagén stabilabbá teheti a porcokat, így csökkenthetőek az ízületi fájdalmak és a sportsérülések esélye is.

Mivel a kollagén fontos eleme a csontszerkezetnek, termelésének csökkenésével a csontok erőssége csökkenhet. A kutatások alapján az orvosok úgy tartják, a csontsűrűségre is hatást gyakorol a kollagén, amely a csontritkulásban szenvedők esetében jelenthet ígéretes kiegészítő terápiát a jövőben.

 

Bőr, haj, körmök

A kollagént „fiatalító fehérjének” is becézik, hiszen egyenes arányosság van termelésének csökkenése és az öregedés között. Rengetegen alkalmazzák akár külsőleg, akár belsőleg a bőrük szépítésének érdekében.

Mivel a kollagén „ragasztó” hatású, ezért a bőr rugalmasságához is kulcsfontosságú. A kollagén nagy mennyiségű vizet képes megkötni (gondoljunk csak a kocsonyára, melynél a csontból és húsból kiolvadó kollagén a zselésítő anyag), így bőrünk esetében is vízmegkötő hatása által nedvességgel tölti fel, rugalmassá téve azt és csökkentve a ráncok mélységét.

Nem csak az arcbőrre gyakorolt előnyökre kell gondolni kollagén-terápia esetén, diéta alatt, vagy nagyobb fogyás után is érdemes lehet alkalmazni, hogy a bőr rugalmasságát ezzel is elősegítsük. Ugyanezen elképzelésből kiindulva népszerű a cellulit (narancsőr) elleni harcban is.

Sokan esküsznek arra, hogy a kollagén jótékony hatású a haj és köröm állapotára is, azáltal, hogy kevésbé törékenyek lesznek a hajszálak és a körmök.

Fontos azonban, hogy látványos változást abban az esetben tapasztalhatunk ettől a fehérjétől, ha a problémát kiváltó ok is a kollagén hiányából származott.

 

Izmok

Egyre nagyobb hangsúlyt kap sportolók körében is a kollagén izomtömeg növelő és - regeneráló hatása miatt. Mivel a kollagén része az izomszöveteknek, alkalmazása szükséges lehet ezen szövetek kialakulásához (ezáltal az izomtömeg növeléshez) illetve regenerálódásához egy esetleges sérülés (pl. izomhúzódás, vagy izomláz) esetén. 

 

A kollagén típusai

A kollagénnek napjainkban csaknem 25 molekula-típusát ismerjük, melyet római számokkal szoktak jelezni. Hétköznapi szemmel nézve 3 kollagén típusra érdemes figyelnünk, jellemzően az étrend-kiegészítők ezek valamelyikét tartalmazzák:

Kollagén kiválasztásánál fontos lehet figyelembe venni az étrendet, illetve, hogy pontosan milyen hatást szeretnénk elérni. Mivel a kollagén az emberekben és az emlősökben van jelen leginkább, vegán étrendbe nem illeszthető be az alkalmazása, hiszen marhából, csirkéből vagy halból (esetenként kagylóból) állítják elő leginkább.

Vegetáriánus étrendet folytatók azonban választhatnak halkollagént, mely egy egyszerűbb kollagén (hatását tekintve is gyengébb a marhánál vagy a csirkénél), ám speciális diéta vagy étrend esetén jó kiegészítést nyújthat. Fontos azonban, hogy ezeknek a készítményeknek „hal-szaga” lehet, ettől ne ijedjünk meg, az íze nem lesz ennyire jellegzetes! Jellemzően I-es típusú kollagént tartalmaz.

A marha kollagén a legkomplexebb, I-es és III-as típusú kollagént tartalmaz, de II-es is fellelhető benne. Az emberi szervezet számára (ha étrend, vagy egyéb dolog nem zárja ki) a legoptimálisabb választás lehet.

A csirkéből kinyert kollagén is egyre népszerűbb, ez jellemzően II-es típusút tartalmaz. Azoknak lehet jó választás, akik csak ízületi vagy porcproblémáikra szeretnének kollagént szedni.